Hajdanán az elfek békés lények voltak, akik összhangban éltek a természettel és annak teremtményeivel. Az Őshaza háborítatlan világában, minden földi jó az övék lehetett, s a legnagyobb tudás volt a birtokukban, amellyel az összes többi nép felé emelkedhettek.

A sok áldást, amit kaptak a hiedelmek szerint, egyetlen tárgynak köszönhették. Egy ősi ereklyének, amelyet az istenek ajándékoztak a tündék népének. A díszes tárgyat a Mindenség Kelyhe névvel illették, s nagy becsben tartották az Őshaza legnagyobb templomában.

Úgy rendelkeztek, hogy a leghelyesebb, ha a két nagyobb nemesi családra bízzák őrzését. Felváltva őrködtek a kegytárgy mellett, vigyázva, hogy illetéktelen és arra érdemtelen személyek ne juthassanak a közelébe.

Évszázadok teltek el így, töretlen harmóniában. Egy viharos reggelen azonban aggasztó hírek kaptak szárnyra. A kehely eltűnt.

Az Őshaza gyönyörű fái napokon belül pusztulásnak indultak. A folyók és a források apadni kezdtek, és a termés teljes egészében tönkrement. A két család egymást hibáztatta a Szent Ereklye eltűnéséért, de egyikük sem vállalta fel a bűnös szerepét. Az egymással ellentétben álló vallomások és állítások megosztották a népet. Az egykori egységes klán két részre szakadt és csatába kezdtek egymás ellen. A sok belső viszálynak köszönhetően Őshaza apró darabokra hullott.

Az elfek két törzse más-más életmódot választott, a fennmaradás érdekében. A Pagonyi / Erdei tündék a birodalom erdőiben keresnek menedéket, együtt vándorolva az évszakokkal. A Sötét tündék erődöket hoztak létre, ahol a harci tudásukat fejleszthetik. Egy valami maradt csak változatlan, az ellenszenv és a gyűlölet. Egymás szemében árulónak számítanak, akik a másikat hibáztatják az egység pusztulásáért.

A Vének, akik még emlékeznek az Őshazára úgy hiszik, hogy az örökös csatározásnak csak akkor lehet vége, ha a Kehely megkerül a bűnösökkel együtt…

/Becks írta, köszi! :)/