|
Témaindító hozzászólás
|
2011.08.27. 19:25 - |
*Sokáig vágtattak, a hegyes, kanyargós ösvényeken, sűrű fenyveseken át a csillogó folyó partján, míg végül Darven megpillantotta a célt. Távolról egészen aprócskának látszott. Vörös téglákból kirakott építmény, de számára az otthont jelentette.* Itt vagyunk. * Fáradtan Nilah-ra mosolygott.* |
[54-35] [34-15] [14-1]
*Elgondolkodott. Most itt vannak, és talán holnap is itt lesznek. De mi van, ha valaki rájuk talál? Ha az események nem csitulnak le addigra? Jóleső izgatottság öntötte el. Egy kis adrenalin, de ő még többet akart. Elhagyta a házat, amikor a könyvek már nem álltak másból, csak betűk és szavak összemosódott egyvelegéből, és az istállóba ment, hogy felnyergelje lovát.* |
*Nilah-t azért nem hagyta békén a gondolat, hogy mihez kezdenek ezek után. Nyugtalan volt, de nem igazán félt. Tulajdonképpen izgalmasnak találta a helyzetüket, de tudta, hogy a szórakozás mellett persze nem veszélytelen. Ellehetnek az erdei házban ideig-óráig, talán egy hónapig is, de utána ki kell találniuk valamit. Ezt a gondolatsort egyre inkább próbálta félretolni az agyában, és erre a vadászat bizonyult a legmegfelelőbb eszköznek.* |
Na igen, milyen hobbija legyen az embernek, ha nem ez? * Leült az asztalhoz, és megebédeltek, vagy valami ilyesmi. Kettő közötti étkezés.* |
*Felnevetett - különben is elég vidám személyisgé volt, sokat nevetett.* Igen, ez elkerülhetetlen a mai világban. Meg persze szórakozásnak sem utolsó! *Mondta.* Egy kicsit megéheztem, azért is jöttem le. Te is kérsz? |
*Darven zavarávban ismét csak megvonta a vállát, némán bólintott. * Ja... mondjuk úgy, hogy kölyökkoromban elég sokat... olvastam. * Mondta ki végül és visszamosolyogott. * De aztán lecseréltem a könyveket... azt hiszem, előbb utóbb esedékes lett volna. * A könyv felé biccentett, majd a tőrére csúsztatta a kezét. |
*A szüleié. Megdöbbent. Tényleg itt nőtt fel? A saját otthonába hozott két idegent, hogy segítsen rajtuk? Alig jutott szóhoz.* Ez.. ezt nem gondoltam volna. *Mosolygott.* Te itt nőttél fel? És.. *beugrott neki a szoba, ahol aludt* a te szobád van tele könyvekkel? |
* Draven letette a könyvet és mellkasa előtt karba fonta kezeit. Mit is tehetne? Előbb utóbb csak el kellett mondania, így hát erőt vett magán, szégyenlősen ajkába harapott és egy röpke pillanatig a lányra nézett. * A szüleimé. * Mondta végül és félszegen elmosolyodott. |
*Elmosolyodott, szerette Aiken verseit.* Kérdezni is akartam, kinek a háza ez? Jó könyvei vannak. |
* Darven rápillantott a könyv borítójára és vállat vont. * Egy Aiken verseskötet. * Felelte. |
Szia! *Üdvözölte Darvent, akinek egy könyv volt a kezében.* Mit olvasol? *Kérdezte.* |
*Fél óra múlva Nilah jelent meg a konyhában. Draven a konyhaszigetnek támaszkodva olvasott egy könyvet, amit még tegnap este szedett le az egyik polcról. * Szia. * Mosolyodott a lányra, amint meglátta.* |
*Nilah sokat megtalált kedvenc könyvei közül. A Zabhegyezőt választotta, mindig is imádta Holden Caulfield karakterét. Néhány óra múlva, megint éhes lett, ezért így gondolta falatozik még egy kicsit a reggelire lőtt szarvasból, így lement a konyhába.* |
*Órák múltak el talán, mire kiélte gyermekkori vágyait, és ismét leszállt a földre. Kellőképpen keszellőztette a fejét, így hazafelé vette az irányt. Driana éppen gyakorolt, azt gondolta; Nilah is ott lehet valahol a közelben, de sehol sem találta. Így hát belépett a hátsó ajtón.* |
* Darven sétálni indult, és Nilah valószínűleg olvasni szeretett volna. Neki is szüksége volt egy kis egyedül létre, ezért kiment, a ház mögé. Hatalmas fák álltak ott, tökéletesek a gyokrláshoz. Miután Driana magához vette íját,és nyilait, ügyesen célozva lőtt egy sorozatott at egyik fa, vastag törzsébe.* |
*Miután úgy tele ette magát, hogy mozdulni is nehezére esett, Nilah arra gondol, szemezget a szobájában talált könyvekből. Szeretett olvasni. Ritkán talált rá időt, de szeretett. Még mindig furdalta a kíváncsiság, hogy mégis ki házát vehették birtokba, és már meg is akarta kérdezni Darvent, de látta, ahogy a fiú sétálni indul, és úgy gondolta talán szeretne egy kicsit egyedül lenni. Jobban belegondolva, ő is vágyott már rá. Napok óta nem volt már egyedül.* |
* Fogalma sem volt, hogyan tovább. Itt volt, az otthonában, de mégis olyan távol. Nem tudta mihez is kezdjen, nem tudta, hogyan is kezdhetné. Maradjanak, vagy menjenek? Itt meghúzhatják magukat. De meddig? A pagonyiak nem felejtenek, a baj nem múlik el csak úgy. *Azt hiszem sétálok egyet. * Mondta végül és a hátsó ajtón át távozott, a levegőben hagyva a kimondatlan kérdéseket. Kellemes érzés fogta körül, ahogy a gyermekkorából oly ismerős ösvényeket és fákat láthatta. Hiányzott neki, még ha nehéz is volt beismenie. Vágyot már haza.* |
* Könnyedén elkaptak egy szarvast, és hazavitték. Mindannyian jól laktak belőle, és Driana is felélénkült tőle. Kedve lett volna megtámadni pár Pagonyit.* |
* Az erdő fái sűrűn és sötéten takarták el a kék eget. Meglehetősen hűvös volt odakinn és félhomály. Órákba tellt, mire egy kósza szarvas bekerült a célkeresztebe, onnantól már könnyen mentek a dolgok.* Szegény ördög * Jegyezte meg Darven, mikor hazacipelték a jószágot, de tudta, hogy jó szolgálatott tett.* |
*Miuátn sikerült valamennyire felébrednie, felállt, és ő is felcsatolta a tőrét. Éhes volt, korgott a gyomra.* Menjünk, szerezzünk valami reggelit! *mondta lelkesen.* |
*Semmi kedve nem volt, most kitennie a lábát a lakásból, de úgy tűnt, mindenki majd' éhen hal, és a család minden tartalékot felemésztett. Jellemző, sohasem számítottak rá, hogy egyszer majd csak úgy betoppan. * Támogatom a vadászatot. * Mondta végül és övére csatolta egyik tőrét. |
[54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
